Világszerte és nálunk is eladási rekordot döntött a BMW Group. A tavalyi év értékelésén nem csak a vevők kedvenceit ismerhettük meg (igazi meglepetéssel a toplista élén), hanem a 2018-ban érkező újdonságokat és a trendeket is.
Tavaly a közel 2,5 millió eladott autóból bő 100 ezer volt elektromos vagy plug-in, de ez is 65 százalékos növekedés tavalyelőtthöz képestFORRÁS: BMW
Ami a trendeket illeti, a bajorok egyértelműenaz árammal tölthető járművek terjedésére a legbüszkébbek,eladási számokban már fej-fej mellett haladnak a Teslával (igaz, a BMW-nél az elektromos autók mellett ebbe beleszámolják a plug-in hibrideket is). Jövőre már félmillió alternatív hajtású BMW járhatja a világ útjait, 2025-re ezek teszik ki a teljes gyártás negyedét.
Ezek voltak tavaly a magyarok kedvencei
Ami a hazai piacot illeti, 2698 darabos eladással itt is rekordot zárt a BMW, és még intenzívebb, 59 százalékos produkált a Mini - utóbbinál azonban szinte az alapoktól kellett építkezni, tavaly 224 autót adtak el. Ami a legnépszerűbb típust illeti, biztos sokan egy népszerű SUV-ra, vagy megfizethetőbb kategóriára tippelnének (3-as, vagy még inkább 1-es). Pedig ez volt a tavalyi sorrend:
- 5-ös sorozat
- 3-as sorozat
- X5
- X1
- 2-es sorozat
- 4-es sorozat
- X3
Ebből jól látszik, hogy nem feltétlenül csak anyagi szempontok, hanem a dizájn megítélése, és ami nagyon fontos, újdonságérték alapján döntöttek a vevők.A 2016 végén érkezett vadonatúj 5-ös első teljes évében tarolt,viszont a nagyon jól futó SUV-eladásokból alig profitált az amúgy népszerű méretű X3 - hiszen kifutó széria volt, az emberek inkább kivárták az utódmodellt.ügyfelünknek
Bár Edouard Philippe elismerte, hogy a tervet, mely szerint az eddigi 90 km/óra legnagyobb megengedett sebességet az összes, el nem választott franciaországi főúton egységesen 80-ra csökkentik, nem népszerű intézkedés, ám a miniszterelnök szerint az emberéletek megóvása fontosabb szempont.
A francia főútvonal-hálózat nagy részét, vagyis összesen mintegy 400 ezer kilométert érintő változás július 1-én lép életbe, a táblacserék költségét az állam állja és évente mindegy 350-400-zal csökkenheti a halálesetek számát. A kormány folyamatosan figyelni fogja, hogy változik-e a szomorú trend és ha az eredmények nem kielégítőek, újabb intézkedéseket vezetnek be.
Az országos sebességcsökkentés egy tizennyolc pontból álló, átfogó közlekedésbiztonsági csomag része, melyben egyebek mellett tenni akarnak az ittas vezetés és a kézből telefonálás ellen is. (Forrás: ORFK-OBB)
-
Autó kinyitás kulcs nélkül
06 20 368 28 67
Kérjük őrizze meg nyugalmát, és hívjon minket!
Ne hagyja őrizetlenül az autót, ha a jármű kulcsa látható helyen van.
Ha valaki betöri az ablakot, a saját kulcsával el is tudja indítani az autót.
Ez esetben a biztosító megtagadja a kár megtérítését. Hívjon, és a lehető leghamarabb segítségére sietünk!
Nem javasoljuk, hogy az ablak lehúzásával, és egyéb házi praktikákkal próbálkozzon, ezek ugyanis általában több tíz, vagy akár százezer forintos költséget okoznak.
Vigyázzon!
Mindig van egy “mindenhez értő” ismerős, vagy járókelő. Óvakodjon tőlük! Amikor berobbant az üveg, vagy az összekarcolt, sérült fényezésű, esetleg több helyen behorpadt autója mellett áll, már bánni fogja, hogy nem hívott szakembert!
Egy autó esetében nem mindegy, hogy a szakszerű, sérülésmentes zárnyitás után használhatja tovább az autót, vagy takarítani, javítani kell. Ráadásul betört üveggel nem hagyhatja őrizetlenül, nem tudja normálisan használni, mert belenyúlnak, beázik, stb.!
Egy sor kellemetlenségtől kímélheti meg magát, ha igénybe veszi autózárnyitó szolgáltatásunkat!
Sok típusnál már az üveg is többe kerül, mint a szakszerű, roncsolásmentes autózár nyitás. Ehhez még jön a szereléshez esetleg szükséges segédanyagok ára, a szerelés munkadíja, a fólia pótlása. Ha éppen nincs megfelelő színű, (az autók nagy részében színezett üveg van) és megfelelő oldalra való üveg, akkor akár hetekig is eltarthat a pótlás.
Természetesen a döntés joga, és a költség az Öné…
A helyszínen kérni fogjuk:
Igazolja, hogy a gépkocsinak Ön tulajdonosa, üzembentartója vagy jogos használója…
( ezzel az Ön tulajdonát védjük )
A hét minden napján 0-24 óráig állunk rendelkezésére!
S.O.S. Zárszerviz
Autózár roncsolásmentes nyitása kortól és típustól függetlenül, a hét minden napján, éjjel-nappal!
Jegyezze fel a telefonszámot! Önnek, vagy ismerősének bármikor szüksége lehet rá!
Autózármentés: +36203682867
Csúcsra járatja az utazás luxusát a Volvo
A Volvo új emeletes buszát nem úgy álmodták meg, hogy minél több ember zsúfolódhasson össze a fedélzetén. És pont ez a jó benne.
A Volvo 9800-as típusú, emelt padlós turistabuszból 2016-os bemutatása óta 1055 darabot adtak el Közép-Amerikában. Ezért a svéd gyártó úgy gondolta, hogy itt az idő piacra dobni az emeletes variánst. Az új modell a “DD”, vagyis a “Double Decker jelölést kapta”, homlokfalát pedig a testvérmodellével összhangban alakították ki.
Az emeletes változatba is a Volvo közepes teherbírású teherautóinál (VM/FL/FE) használt fényszórókat építették. A 9800-as keskeny hűtőmaszkját is meghagyták, mely olyan hatást kelt, mintha “szája” lenne az autóbusznak. Bár a formaterve nagyban hasonlít a testvérmodelléhez, emeletes jellegéből adódóan több dimenzióban eltér tőle. A Volvo 9800 DD 15 méter hosszú, 4,2 méter magas és 2,60 méter széles.
Csúcsra járatja az utazás luxusát a Volvo
A Volvo új emeletes buszát nem úgy álmodták meg, hogy minél több ember zsúfolódhasson össze a fedélzetén. És pont ez a jó benne.
A Volvo 9800-as típusú, emelt padlós turistabuszból 2016-os bemutatása óta 1055 darabot adtak el Közép-Amerikában. Ezért a svéd gyártó úgy gondolta, hogy itt az idő piacra dobni az emeletes variánst. Az új modell a “DD”, vagyis a “Double Decker jelölést kapta”, homlokfalát pedig a testvérmodellével összhangban alakították ki.
Az emeletes változatba is a Volvo közepes teherbírású teherautóinál (VM/FL/FE) használt fényszórókat építették. A 9800-as keskeny hűtőmaszkját is meghagyták, mely olyan hatást kelt, mintha “szája” lenne az autóbusznak. Bár a formaterve nagyban hasonlít a testvérmodelléhez, emeletes jellegéből adódóan több dimenzióban eltér tőle. A Volvo 9800 DD 15 méter hosszú, 4,2 méter magas és 2,60 méter széles.
Utasterét úgy alakították ki, hogy mindkét szinten 1,80 méteres belmagasság álljon rendelkezésre. A kerekesszékkel és a babakocsival közlekedők részére az alsó szint könnyedén megközelíthető a második ajtónál elhelyezett rámpának köszönhetően. Fedélzetén mindössze 63 ülőhely van, ami nem sok egy emeletes autóbuszhoz képest. Ez a speciális emeleti elrendezésnek köszönhető: mindkét oldalt csak páratlan ülések kaptak helyet, melyeket műanyag falakkal szeparáltak el a közlekedőfolyosótól. Háttámlájuk teljesen hátra dönthető, így az utasok akár kényelmesen álomba szenderülhetnek az utazás ideje alatt. Az ülések előtt tableteket is elhelyeztek,
Szépen megemelték Óbudán a parkolási díjakat A kerületben lévő két fizetős parkolási övezetet átminősítettek, ez magával hozta az emelést.